Hotel Lycium – Szilveszter és wellness a belvárosban

A latin lycium szó görög eredetű, a jelentése farkas, a latinban már úgy használták, hogy közel-keleti terület és farkasos terület. Manapság a lyciumnak az 1-3 méter magasra megnövő kínai cserjét nevezik, aminek a termésének igen magas a vitamin tartalma. Ezt goji bogyónak hívják.

A lycium még sövényként is ismerős lehet, amelynek a termése mérgező, itthon ez a fajta bokor ördögcérna néven fut.

A hely nem hétköznapi, ugyanis a Hotel Lycium, Debrecen belvárosában található, nem messze a Református Nagytemplomtól és a főtértől. Ilyen fekvéssel és ilyen könnyű megközelíthetőséggel elég kevés hotel büszkélkedhet Magyarországon.

A Hotel Lycium konferencia központ is, de nem úgy mint más hotelek, ahol a több vendég kedvéért egyszerűen felvették a szolgáltatások közé a konferenciákat is, miközben csak pár nagyobb teremmel rendelkeznek. Itt komolyan neki álltak a műfajnak, mert egy légtérben található - azaz összenyitották a Kölcsey központtal - ahol nem kevesebb, mint 17 konferencia terem található... Itt egyidejűleg több rendezvényt is tudnak tartani, a szabadidőben történő pihenésről, és a szállásról pedig Hotel Lycium gondoskodik.

Az üzleti ügyfelekre történő fókuszálás nem merül ki ebben, létrehoztak egy Business Corner elnevezésű teret. Ahol adott a lehetőség a faxolásra, fénymásolásra, szkennelésre és a nyomtatásra, tehát mindenféle irodai munkát el lehet végezni a szálloda területén.

Ha esetleg valaki nem országos vagy közép-európai méretű összejövetelekben gondolkodik, nem gond: ha "csak" esküvőnek, diplomaosztónak, bankettnek, céges vagy családi rendezvénynek keres helyet, az is lebonyolítható a hotelben.

A pihenés sem maradhat el, ugyanis a szállodában 400 négyzetméter körüli fedett medence található. Ez jól hangzik, de ami igazán érdekes a fürdős, lazulós részlegben, hogy onnan pazar kilátás nyílik Debrecen belvárosára. Ugyanis a medencék a szálloda legfelső részén találhatók, így látható az egész belvárosi panoráma. A vendégek természetesen ingyen és bérmentve használhatják a wellness részleget, a külsős vendégekből pedig csak annyit engednek be, hogy ne legyen túlzsúfolt a hely.

A wellness szolgáltatások természetesen nem merülnek ki a fürdőzésben, a szokásos masszázsok, szépség fokozások is elérhetők.

Az előbb ismertetett üzleti modell a jelek szerint jól működik, mert 2014-ben és a rá következő évre is megkapta a Hotel Lycium a Business Excellence díjat. Ha ez nem lenne elég, magukénak mondhatják a legjobb vidéki business hotel és legjobb rendezvény hotel címet is.

Még több szilveszteri ajánlat a Szilvesztertipp.hu -n!