3 érv, hogy miért Hévíz az ideális nyaralóhely

A Hévízi-tó Európa-szerte ismert természetes képződésű gyógytó, amely a nyári időszakban is remek kikapcsolódást és gyógyulást hozhat az idelátogatóknak. Hévíz mindössze 6 km-re terül el a Balatontól, így a környéki utazás során is érdemes beiktatni a tavat, amely az egyedülálló gyógyforrása miatt, még az egészségi állapotunkra is jó hatással tud lenni.

A tóvíz kialakulása nagyjából 22.000 évvel ezelőttre datálható, szinte egyidős a Balaton medrének a létrejöttével. A Hévízi-tó már a római korban is ismert volt, azonban írásos feljegyzések csak a 14. századból maradtak fent róla elsőként. A 18. században pedig, fürdőházat építtetett Festetics György a tó köré, így innen számolható Hévíz gyógyfürdői múltja. 

Hévíz gyógyhatású termálvize páratlan

A Hévízi-tó gógyforrása hetente kétszer teljesen átforgatja a tó vizének az összességét, így naponta akár 40 ezer liternyi víz is  kiszűrődhet a tó vizéből. A gyógyvíz összetétele magas mennyiségben tartalmaz kálciumot, magnéziumot, de a kén és radon tartalma is igen jelentős. A termálvíz remekül kiegészítheti a a gerincbántalmakkal vagy mozgásszervi panaszokkal küzdők kezeléseit és még a fizikoterápiákat is meg tudja toldani a gyógyászati célokra is alkalmazható víz. Az ásványi anyagokban gazdag tőzegmedrű tó a turisztikai látványosságai miatt is remek látogatási célpont.

Hévíznek színes a turisztikai kínálata is

A víztől néhány méterre terül el a Schulhoff Vilmos sétány, ahol a látogatók egy kellemes, frissítő sétát vehetnek, miközben megcsodálják a hely virágokkal és növényekkel teli szakaszát. A kultúrát kedvelők számára, a Fontana Filmszínház és a Városházán lerakott emlékplakett lehet érdekes, amelyet maga Farkas Bertalan helyezett el anno. Keszthely, Cserszegtomaj, de még a belvárosi piacok is remek látogatási pontok, a gasztronómia szerelmesei pedig, az egregyi borpincéket fogják élvezni.

Minden korosztály számára ideális nyaralóhely

Hévízen található a Hotel Palace****  hotel, amely mintegy 200 m-re helyezkedik el a tóvíztől. A szálláshely közelsége a mozgáskorlátozott vendégeknek, az idősebb látogatóknak is kedvező, de a kisgyermekes családok is megtalálhatják a maguk számításait. A hotel nem zárkózik el a kisállatoktól sem és a környezetvédelem irányába is igyekeznek a fejlődés útjára lépni. A hely számos kedvezménnyel várja a vendégeit egész évben, ráadásul a a Hotel Palace**** gyógy-és szépségrészlege tökéletesen ki tudja egészíteni a gyógytó adta lehetőségeket. A szállodában kapott helyet a Carat Szépségszalon, ahol a hévízi tradicionális gyógykezelések mellett a gyógymasszázsok,  az elektro- és hidroterápiák kapnak teret.